Két diakónust szenteltek szombaton pappá
Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök július 4-én, szombaton délelőtt pappá szentelte Leabu Marius és Fanea József diakónusokat.
Hosszú, kitartó út nagy állomására érkezett el július 4-én Fanea József és Leabu Marius. Isten meghívta őket a papságra, ők elfogadták és következetesen ragaszkodtak hozzá. A szombaton délelőtt tíz órától kezdődött szertartáson aztán az egyházmegye püspöke, Nm. és Ft. Schönberger Jenő felszentelte őket, s ezzel beléptek a papság szép kötelékébe. Alig lehetett a Székesegyházban állóhelyet találni a szertartás alkalmával, melynek elején a Püspök atya a nap ünnep voltára emlékeztetett: "A papszentelés mindig ünnep. Köszönöm, hogy imádsággal kísérték mind ez idáig a szentelendők hivatását és kérem imádkozzanak értük ezután is, hogy mindvégig hűségesek maradhassanak vállalt kötelezettségeikhez. Minden szentmise hálaadás, ezt a szentmisét Isten dicsőségére ajánljuk fel azért, hogy küld hivatást, papokat nekünk, híveknek."
Az evangéliumi rész felolvasását követően, a papszentelés szertartásának elején név szerint mutatták be a Püspök atyának a szentelendőket, majd ezt követően hangzott el a homília. Schönberger Jenő püspök ennek elején az Anyaszentegyház buzdításait közvetítette a szentelendőkhöz, felhívva a hívek figyelmét arra, mi egy pap feladata. Mint azután hozzátette, a feladat csupán emberi erőből magvalósíthatatlan lenne: "Biztos, hogy saját erőnkből soha nem lennénk képesek erre az áldozatra, nem lennénk készek erre a hivatásra. Csakhogy Isten, amikor meghív minket, soha nem hagy magunkra, hanem küldi a Szentlelket. A szentelés is a Szentléleknek a műve. Az apostolutódok kérésére a Lélek olyan fiatal embereket küld és ken föl a szolgálatra, akik meghallották Isten szavát, akik felkészültek, elfogadják a küldetést. Kell ugyanis, hogy a Püspök segítőtársai legyenek, hogy a hívek ne legyenek pásztor nélkül, hogy Isten dicsőítése folytonos legyen, hogy a szentségek örökké éljenek, és szolgáltassák ki ezeket a híveknek. Most a Lélek titeket is fölken arra a szolgálatra, amire az Úr Jézust is fölkente. Krisztus képében jártok majd az emberek között. Persze a szülőnek továbbra is gyermeke, a rokonoknak rokona maradtok, de ti már valamilyen formában mások lesztek, Istennek az emberei. Kérem a híveket, így tekintsenek rájuk."
A püspök Jézus áldozatáról beszélt, majd a megbocsátás fontosságát emelte hallgatósága elé: "Ha Jézus azt kéri az Atyjától, hogy bocsásson meg azoknak, akik őt keresztre feszítették, akkor mindenkinek, aki Jézus nyomába lép, ez kell, hogy legyen a szeme előtt. A megbocsátásnak az embere és a hírnöke kell, hogy legyen minden pap. Megbántanak majd, fiaim, benneteket is. Nem fognak egyetérteni veletek. Lehet, hogy a szenvedés, vagy a gúnyolódás keresztjére szegeznek benneteket, de a ti imátok nem lehet más, mint 'Atyám, bocsáss meg nekik'. Ti arra vállalkoztok, hogy Krisztus képében járók legyetek itt, ebben az életben. De nem csak a képét kell, hogy magatokra öltsétek, hanem az Ő lelkületét is. Így legyetek elöljárók ott, ahova majd püspökötök helyez."
A szentbeszédet követően a szentelendők a püspök elé járultak, összekulcsolt kezüket az ő kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek, majd az önátadás jeleként leborulva - ezzel is kifejezve, hogy egészen Istennek, és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat -, a hívek pedig térdelve imádkozták a Mindenszentek Litániáját. Ezután következett a szentelés leglényegesebb része, a kézrátétel és a felszentelő ima, amely során a püspök az eléje járuló Fanea József és Leabu Marius fejére tette a kezét, és csendben imádkozott felettük, majd a jelenlevő papság is ezt tette. Az újonnan felszenteltek beöltöztek a papi módra viselt stólába és miseruhába, majd a püspök megkente krizmával a kezüket, hiszen így valósul meg az írás szava: „Az Úr lelke rajtam, Ő kent fel, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket" (Iz 61,1). Az áldozati adományok átadása során kezükkel érintették az ostyát és a kelyhet a borral, annak jeleként, hogy a papszentelésben hatalmat kaptak, hogy a szentmiseáldozatot bemutassák. Ezután a püspök békecsókkal köszöntötte őket, majd a papság is ezt tette, Krisztus barátságának jeleként: „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, hanem barátaimnak mondalak titeket" (Jn 15,15). A papszentelés szertartását követően a szentmise a felajánlással folytatódott.
A szentmise végén a Püspök - első szombat lévén - együtt imádkozott a hívekkel a papi hivatásokért, majd köszönetet mondott a felszentelt paptestvérek szüleinek minden áldozatért, amivel fiukat felnevelték és Isten, valamint az egyházmegye szolgálatára elengedték. Megköszönte ugyanakkor a gyulafehérvári-, az esztergomi- és a római papnevelő intézetek nevelőinek és tanárainak a munkát, amellyel az újmisés papokat felkészítették, végül pedig főpásztori áldásával engedett el mindenkit.
A két újmisés pap ezzel megkezdi működését. Az előttük álló esztendőben - a primíciák és az átmeneti idők után - Ft. Fanea József tanulmányait folytatja Rómában, Ft. Leabu Marius pedig a Szatmárnémeti Kis Szent Teréz plébánia segédlelkésze lesz.
